„… A nevetés mifelénk nem fogsorcsillogtató vigyor amerikai módra, nem üde, franciás kacagás, nem udvarias brit mimika, még csak nem is olaszos hahota. A mi mosolyunkba hol grimasz vegyül, hol fanyar lemondás, hol kajánság, hol melankólia, de az is előfordul, hogy kínunkban kacagjuk könnyesre magunkat. Nem ok nélkül..."
Csak a jó dolgokra figyelj!
Minden rosszban van valami jó!
Minden okkal történik!
Minden fejben dől el!
A boldogság döntés kérdése!
Ha szomorú vagy, az a TE hibád!
Hirtelen belém nyilall egy emlékkép a múltból, amint egy betegség diagnosztizálását követően ülök az orvosi rendelőben és fuldoklom az ilyen és ehhez hasonló toxikus mondatokban. Segítő szándékú, de annál mérgezőbb kijelentések.
Füllent, lódít, ferdít, hantázik, nagyot mond, vetít, valótlant állít … a hazugság szinonimáinak végeláthatatlan sora, na de miért és mennyit kamuzunk a hétköznapokban?
Szakértői felmérések szerint tíz perc alatt átlagosan háromszor ferdítjük el a valóságot.
Megdöbbentően magas szám, bevallom picit szkeptikus vagyok a kutatás hitelességét illetően😊De legyen, elhiszem…
Vajon törvényszerű, hogy akinek – akarva vagy talán akaratlanul is – de eltér az élete a megszokottól, vagyis a kortársai által „diktált” mintától, az egy idő után lemorzsolódik a közös programokról? Először csak lemarad, majd egyre többször kimarad és végül teljesen elmarad.
„Sorkövetés” nélkül a boldogság valóban csak egy elérhetetlen vágyálom? Rosszindulatú feltételezés vagy kegyetlen valóság?
Dolly Alderton könyve kíméletlen őszinteséggel ír a mai harmincas nők félelmeiről, velük szemben támasztott elvárásokról és a párkeresés útvesztőiről.
„… A nevetés mifelénk nem fogsorcsillogtató vigyor amerikai módra, nem üde, franciás kacagás, nem udvarias brit mimika, még csak nem is olaszos hahota. A mi mosolyunkba hol grimasz vegyül, hol fanyar lemondás, hol kajánság, hol melankólia, de az is előfordul, hogy kínunkban kacagjuk könnyesre magunkat. Nem ok nélkül..."
